Mexikó - 4. rész

Az utolsó két teljes napunkra két olyan programot szerveztünk, ami nem feltétlenül kötődik Mexikóhoz, de mindig ki akartuk próbálni.

Ezek közül péntekre esett a delfinúszás. Ezt a túrát is online foglaltuk le, ezért volt bennünk némi félsz a Chichen Itza-féle kezdeti tortúra után, de szerencsére alaptalanul. A kisbuszunk már a megbeszélt időpont előtt 10 perccel megérkezett, és miután felvettünk még egy családot, már roboghattunk is Puerto Aventurasba. Ez a hely egy elkülönített nyaralóövezet Riviera Maya-n belül. Csodálatos szállodák és kikötők húzódnak a part mentén, luxust és eleganciát sugározva.

A delfinárium tulajdonképpen egy sziget Puerto Aventurason belül. Pontosabban mondva több apró, elkerített öböl, amik helyet adnak az egyes programoknak. A delfineken kívül találhatunk itt fókákat, valamint tengeri teheneket, más néven lamantinokat is. A turisták különféle csomagokra fizethetnek be. Az alapcsomag leginkább a családosoknak szól, mivel ebben nincs úszás a delfinekkel, csak simogatás, ölelés és puszilkodás. A középső csomagban már kétfajta úszás is benne van, míg a harmadikban négyféle módon úszkálhatunk ezekkel a csodálatos állatokkal. Nekünk megfelelt a középső csomag is, amiben a felsoroltakon kívül még némi szabad program is szerepelt.

Amíg várakoztunk, kicsit volt alkalmunk körbenézni a parkban. Körülöttünk már zajlottak a foglalkozások, illetve a lamantinok békésen várták jól megérdemelt salátájukat. Meseszép környezetben voltunk, és lenyűgöző volt látni, hogyan dolgoznak az instruktorok ezekkel az elképesztően okos emlősökkel. Itt még készíthettünk képeket, ám amikor már átvezényeltek bennünket ahhoz az öbölhöz, ahol a mi óránk volt el kellett köszönnünk a fényképezőnktől. A foglalkozásról már csak az itteni fotósok csinálhattak képeket, hogy aztán igen borsos áron eladják a kiszolgáltatott helyzetbe hozott turistáknak. Jól kitalált rendszer, és mint később tapasztaltuk, abszolút működőképes.

Egy nagyobb csoporttal mentünk át az új helyszínre. Kis ösvény vezetett a szigetünk bázisához, ahol mentőmellényeket kaptunk, majd szétválasztották a csoportot a befizetett programoknak megfelelően. Míg vártunk az instruktorunkra, levetítettek egy kisfilmet az egyes parancsokról, amiket majd a vízben használnunk kell a delfineknek. Hihetetlen volt elképzelni, hogy egy ezekre a mozdulatokra egy vadidegennek is engedelmeskedni fognak, pedig így történt.

6 pár maradt a mi a csoportunkban, de további 3-3 párra bontottak szét minket. Mindegyik társaságra egy instruktor és két delfin jutott. Sajnos a vezetőnk nevét nem jegyeztük meg -neki is akadt gondja az enyémmel, így miután sokadszorra sem sikerült kimondania a "Cs" betűt, maradtam Mr. T-, de az első két delfin, akivel játszottunk Diana és Cathy, anya és lánya voltak. Egy rámpán kellett felsorakoznunk a vízben, ami a mólóhoz volt rögzítve. Sajnos amint betettük a lábunkat a vízbe, elkezdett esni az eső, de már nem foglalkoztunk vele. Egy térben voltunk a delfinekkel, és már csak ez érdekelt minket.

Egyszerre csak egy ember játszhatott az állatokkal, neki a rámpa szélére kellett állnia, a többiek a móló felőli oldalra csoportosultak, máskülönben megzavartuk volna a delfineket. Az instruktor újból megmutatta a parancsokat, amiket már láttunk videón, és már kezdődhetett is a móka.

Először is, hogy kicsit megismerkedjünk velünk, mindenki kilépett a rámpa széléhez, a delfinek pedig elúsztak előttünk, hogy megsimogathassuk őket. Nagyon furcsa, de mégis felemelő érzés volt végigsimítani a puha, leginkább a selyemhez hasonlítható bőrükön. Hihetetlen, de ha az ember rájuk néz valóban olyan érzése támad, mintha örökké mosolyognának, és ettől rögtön jobb kedve támad.  

Az első "komoly" megmérettetés az ölelkezés volt, amihez egy párnak be kellett úsznia az elkerített öböl közepéig, majd mindkét kezünket a vízre kellett fektetni felfordított tenyérrel. Ekkor a vezetőnk elküldte a Dianat és Cathyt, akik lassan odaúsztak hozzánk, majd mikor a kezünk fölé értek, akkor oldalra feküdtek, és megpihentek a karjainkon, mint a gyerekek.

Miután mindhárom pár kiúszott, jöhetett a következő páros program, a boogie push. Kaptunk egy polifoam táblát, azzal kellett beúsznunk majdnem az öböl végéig. Mikor odaértünk, egyikünk felfeküdt a polifoamra, a lábat nagy terpeszbe tette, térdét és lábfejét megfeszítette, és várta Dianat és Cathyt. Ők óvatosan megkerültek, majd elkezdték tolni az orrukkal a talpunkat. Ahogy gyorsultunk, úgy emelkedtünk ki   vízből, hogy aztán a rámpához közeledve hirtelen befékezzünk, ahogy abbamaradt a tolás. Egyszerre csak egyikünkkel tudtak foglalkozni a delfinek, úgyhogy a zavar elkerülése érdekében a pár másik tagjának addig tilos volt felfeküdnie a táblára, míg a partnere nem végzett. Amikor egyikünket kipipáltak, és megkapták a jól megérdemelt halfalatkájukat, már fordultak is vissza a másikunkért.

A következő mutatványhoz már szólóban evickéltünk be. Az ún. belly ride-nál a delfin hasi uszonyaiba kapaszkodva úszhatunk. Ahhoz, hogy óvatosan belekapaszkodhassunk az uszonyokba, jobb kezünket vállmagasságban oldalra kell emelnünk, bal kezünket pedig a jobb vállunkra kell tennünk. Ekkor a delfin a hónunk alatt a hátára fordulva mellénk úszik, mi pedig gyengéden megmarkolhatjuk az úszóit. Ha a delfin mellénk ért, gyorsan kell cselekedni, nincs idő töketlenkedésre, mert ő nem vár ránk, ahogy mellénk ért, már úszik is tovább, tehát menet közben kell "elkapnunk". Amint megfogtuk az uszonyokat, már jöhet is a száguldás, csak győzzük az arcunkba csapódó vizet :)

A belly ride után a két csoport helyet cserélt. Új instruktort és két új delfint kaptunk, egy fiút és egy lányt, akiknek olyan egzotikus nevük volt, hogy sajnos nem tudtuk megjegyezni. Itt a puszilkodással nyitottunk, amihez egy embernek a rámpa széléhez kellett lépnie, két tenyerét a vízre kellett tennie felfordítva, egymásra fektetve. Ekkor a delfin az orrát a tenyerünkbe teszi, mi pedig lassan felemelhetjük a fejét, miközben arcunkat oldalra fordítjuk, hogy megpuszilhassa. Ezután akinek volt kedve, az szemből is adhatott neki egy cuppanósat.

A puszilkodást a táncolás követte, habár alapesetben ez ugye fordítva szokott történni... A tánchoz újfent a rámpa szélére léptünk, és mindkét kezünket magunk elé tartva vártuk a delfint. Ő kiemelkedett a vízből, ekkor óvatosan megfogtuk az uszonyát, és jöhetett is a tánc. Mivel a delfin a farokúszójával folyamatosan dolgozik, hogy fenntartsa magát, előbb-utóbb a rámpáról a mély vízbe ránt minket, és ilyenkor vége szakad a mókának.

A táncoláshoz hasonló parancsot igényel a az orr, illetve a labdaérintés is. Előbbinél az egyik kezünket kell magunk el tartanunk, míg utóbbinál a labdát két kezünk közé fogva kell a rámpa szélére állnunk. A delfin kiemelkedik a vízből, majd egy ideig orrát a labdához vagy a kezünkhöz érintve a felszínen marad.

A rámpás gyakorlatok után mindenki kapott búvárszemüveget, és beúszhattunk, hogy a víz alatt is megleshessük újdonsült barátainkat. Ők párszor elúsztak előttünk, ilyenkor igyekeztünk megsimogatni őket, már amennyire sikerült. Ezt követően átvedlettünk kórusba, és énekelni kezdtünk, amire a delfinek kiemelkedtek a vízből, és a maguk módján ők is rázendítettek.

Végezetül elköszöntünk kis kedvenceinktől, akik integetésünkre az oldalukra fordulva kölcsönös integetéssel válaszoltak. Búcsúzóul parádéztak még néhányszor nekünk, majd megtámadták instruktorunkat pár halfalat reményében.

Remekül szórakoztunk a nagyjából 1 óra alatt, és alig hogy kikászálódtunk a vízből, máris hiányoztak mind a négyen. Időközben az eső is elállt, kisütött a nap, úgyhogy mire visszaértünk az öltöző szekrényünkhöz, már nem is volt szükségünk törölközőre.

Amint azt az elején említettem, a fotósok tudják, hogy ez egy olyan élmény, amit az ember nem csak a lelkében és a fejében szeretne megőrizni. Nem szívbajosak olyan horribilis árat kérni a képekért, amitől az a bizonyos bicska nagyon ki akar nyílni a zsebben... A változatosság kedvéért itt is csomagok közül választhat az ember, pontosan négyből. Csak a miheztartás végett, a legdrágább csomagban cd-n megkapjuk az összes képet, amit a fotós stáb készített rólunk és a csoportról, plusz egy szép fotókönyvet ezekkel a képekkel, ízlésesen összeállítva. Mindezt 140 dollárért. Nem árulok zsákbamacskát, mi nem ezt a csomagot választottuk :) Ellenben ha az ember belegondol, hogy a nem olcsó belépők mellett ez sem elhanyagolható kiadás, akkor nem irigyli a családosokat, akiknek egy ilyen delfinkaland felér egy kisebb anyagi csőddel :(

Pazarul éreztük magunkat ezen a napon (is). Úgy voltunk vele, hogy egyszer élünk, és ezt semmiképpen sem szerettük volna kihagyni a bakancslistánkról. Nem bántuk meg, mindenkinek bátran ajánljuk.

Szombaton egy újabb tétel várt ránk a listáról, és bár gyanítottuk, hogy ezt nem fogja überelni, azért izgatottan vártuk az újabb élményt.