A kicsit kimerítő Chichen Itza túra után a csütörtöki napot a pihenésnek szenteltük. Péntekre és szombatra is terveztünk programot, úgyhogy ez volt az utolsó olyan napunk, amit teljes egészében strandolással tölthettünk.
Mivel alig láttunk valamit Playa del Carmenből, délután felkerekedtünk, és nekivágtunk a partnak, hogy besétáljunk egészen a kikötőig. Kb. 20 percnyi gyaloglásra van a kompállomás, ami egyúttal a sétálóövezet kapuja is. A part mentén szállodák és gyönyörű házak váltják egymást. Egyik-másik már inkább villa, mintsem nyaraló. Útközben meg-megálltunk, elrévedezve milyen jó is lenne egy ilyen "házikó", ahová minden évben leruccanhat az ember a családjával vagy a barátaival. Álmodozásunkból egy kite-os ébresztett fel, aki némi segítséggel próbálta visszaküzdeni magát a hullámok markába, és az éppen levegőbe emelkedő ernyőjéből frissítő záporként hulltak ránk a sós vízcseppek. Erre a sportra ideális terep ez a partszakasz. Nincsenek hullámtörők, a partszakasz szinte mindig szeles, tökéletes hely a kite szerelmeseinek. Ezúttal is 5-6-an próbálták befogni a szelet.
Ahogy a mólóhoz értünk, rögtön egyértelművé vált, hogy ez a hely a turisták központja. A Senor Frogs nevű szórakozóhelyen üvöltött a zene, és zajlott az élet. Hangos nevetések szűrődtek ki egészen a partig, amit néha megtört egy-egy bekiabálás. És még csak délután 3 óra volt. Társasággal érdemes lehet ide este is visszanézni. Gondolkodtunk, hogy beüljünk-e, de inkább a sétálóutca felé vettük az irányt.
Itt aztán vásáros standok végeláthatatlan sora fogadott bennünket, a Playacarihoz képest sokkal harciasabb és szívósabb eladókkal. Eleinte hősiesen tűrtük a megpróbáltatásokat, de úgy negyed óra elteltével már kezdett felmenni a pumpa. Mint egy oázis a napok óta a sivatagban menetelő embernek, úgy bukkant fel előttünk egy nagy szuvenírbolt, ahová bemenekülhettünk a keselyűkként köröző árusok elől. Megváltás volt ez a javából, ugyanis odabent senki sem törődött velünk, kedvünkre bolyonghattunk, nézelődhettünk, mindenféle zaklatás nélkül, ráadásul mindezt távol a kinti forróságtól, a hűsítő klíma árnyékában. Nem is kapkodtuk el a vásárlást.
Miután nagyjából mindent megvettünk, amit szerettünk volna, és kellően feltöltődtünk, újra belevetettük magunkat az árusok dzsungelébe. Ezúttal már igyekeztünk ügyet sem vetni rájuk, ami Moncsinak már nagyon jól ment, nekem viszont azért már kicsit herótom lett tőlük, mire a végig értünk a standokon. Útközben találtunk egy szuvenír outletnek kikiáltott, a nagy üzlethez hasonló boltot, ahová az előző esetből kiindulva vérmes reményekkel tértünk be. Ehhez képest nagyjából ugyanazokat az árukat találtuk bent, de közel kétszeres áron. Úgy tűnik, a mexikói idegen szavak szótárában az outlet címszó alatt valami egészen eltérő magyarázat állhat az általunk ismerthez képest.
Azért, hogy legyen valami pozitív példa is a lassan vérszomjas fenevadaknak beállított árusokról, a végére találtunk egy standot, ahol egy nagyon kedves lány fogadott minket. Nem volt tolakodó, nem volt erőszakos, nem akart mindenáron ránk sózni valamit, egyszerűen csak aranyos volt és segítőkész. Jól tette, mert bár sajnos nem találtunk meg mindent, amit szerettünk volna, de később visszasétáltunk hozzá, és megvettük, amiket terveztünk, habár újabb 20 percnyi sétánkba telt. Hiába, a kevesebb néha itt is több...
Sikerült úgy intézni a kis körutunkat, hogy visszaérve a hotelhez még legyen időnk strandolni egy keveset. Bevágtunk még pár koktélt, megmártóztunk a habokban, este pedig megnéztünk egy Michael Jackson showt a hotel előadásában. Megdöbbentően színvonalas produkció volt, közel egy óra hosszán át. Táncosokkal, fény -és hangeffektekkel. Nagyon jól szórakoztunk, de lélekben már a másnapi programra készültünk, ami egyike volt régóta dédelgetett álmainknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése