Kihasználva a tavaszi szünetet, 4 napra Torontóba látogattunk. Köszönhetően házigazdánknak, Tóninak -akinek nem lehetünk elég hálásak a vendéglátásért- nem szenvedtünk hiányt semmiben.
A program kicsit feszesre sikerült, mert vettünk egy ún. City Pass-t, aminek segítségével 5 helyet látogathattunk meg igen kedvezményes áron. Hétfőn délelőtt érkeztünk a városba, így aznapra komolyabb túrát már nem terveztünk be. Tóni elvitt minket a tópartra, ami az Ontario-tó nagyságából adódóan inkább tengerpartnak tűnt. Az idő már itt sem volt rossz, bár az erős szélnek köszönhetően azért hamar átfagytunk a tóparti séta alatt.
Ezután megjártunk néhány üzletet, majd a vacsorát követően elmentünk egy kis esti városnéző kocsikázásra. Toronto nappal is lenyűgöző, de éjszaka még ámulatba ejtőbb.
Másnapra két helyszínt terveztünk be. Elsőként természetesen a világhírű CN Tower-t (Canada's National Tower), becenevén a "Fogpiszkálót" néztük meg.Az 553 méteres torony 1976-tól 2007-ig birtokolta a világ legmagasabb épülete címet (jelenleg a Burj Khalifa Dubai-ban, 828 m; és a Canton Tower Kínában, 610 m; amik lekörözik).
A toronynak 4 kilátószintje van. Az első három szint tulajdonképpen egy magasságban van. 342 méteren található a belső és a külső kilátó. Erre a szintre 58 mp alatt ér fel a lift. A külső kilátóban körbe mehetünk a belső kilátó körül, és külvilágtól csupán egy fémháló választ el minket. A kilátás lenyűgöző, éppúgy, mint az időjárás. Szerencsénkre a napos idő megmaradt, felhőknek nyoma sem volt, ami létfontosságú szempont a torony látogatásakor, mivel felhős idő esetén a kilátás a toronyból minimálisra redukálódik. A nappal együtt azonban a szél is megmaradt, ami ebben a magasságban hatványozottan érezhető, úh. a külső kilátót viszonylag gyorsan körbejártuk...
Bent már barátságosabb volt az idő, és az Üveg Padló látványa is maradásra késztetett minket. Az Üveg Padló az első szint legnagyobb látványossága. 100x130 cm nagyságú, 6 cm vastagságú üveglapokon sétálhat, kúszhat, hempereghet, akiben van elég kurázsi. Természetesen utóbbi leginkább a gyerekekre volt jellemző, a felnőttek kicsit óvatosabban közelítették meg az átlátszó felületet. Az érzés leírhatatlan... Ha az ember a lap közepén áll meg és lenéz, nem látja maga körül a padló keretét, így ilyenkor úgy érzi, mintha lebegne. Látja maga alatt az elterülő várost, az épületeket, az utakat, a kikötőt, mindezt madártávlatból. Mintha Gulliverként néznénk le a városra. Egyszerre félelmetes és felemelő.
A következő két szint egy kávézó 346 méteren, valamint egy forgó étterem 351 méteres magasságban, ami 72 perc alatt forgatja körbe az ott étkezőket, lehetőséget biztosítva nekik, hogy minden szögből láthassák az alattuk elterülő várost.
A legmagasabb szint a 447 méteren található "Sky Pod", ahová külön lift visz fel, természetesen felár ellenében. A 10 dolláros extra költség nem túl megterhelő, viszont a majd 1 óra alatt, amit az alsóbb szinteken töltöttünk egy tapodtat sem mozdult a sor. Ellenben már annyian gyűltek össze, hogy egy turnusban nem engedték volna fel az embereket. Mivel Moncsinak elég volt ez a magasság is, és hősiesen legyőzte félelmét az Üveg Padlóval szemben, nekem pedig nem volt türelmem órákig várni, így inkább úgy döntöttünk, megnézzük a jegyünkhöz járó választható extrák egyikét.
A jegyhez ugyanis jár még egy extra szolgáltatás is. Választhat a látogató egy Imax-os, a tenger élővilágát bemutató 3D-s film, és egy mesterségesen előállított fafajtát bemutató virtuális túra között. Mikor a túráról érdeklődtünk, külön figyelmeztettek, hogy nyaki vagy hátfájdalmakkal nem ajánlják, ezért aztán rögtön ezt választottuk, remélve, hogy valamiféle hullámvasút-féleségben lesz részünk.
Először beültettek minket egy terembe, ami tele volt kisgyerekes családokkal. Egy bugyuta animációs filmet vetítettek egy félőrült professzorról, aki létrehozott egy új fafajtát, ami speciálisan nagy leveleinek köszönhetően minden eddig ismert növénynél több oxigént állít elő. Ezen a ponton azt hittük, eltévesztettük a házszámot... Már a kijárat felé kacsintgattunk, amikor hirtelen vége lett a vetítésnek, egy betereltek minket egy kocka alakú, járműnek tetsző szobába. Felcsillant a remény, hogy talán mégsem veszett el minden, és lesz itt valami izgalom. Mivel már csak az első sorban volt hely, behuppantunk a székbe, közvetlenül egy kisebb vetítővászon elé. Mikor észrevettük a biztonsági öveket már tudtuk, hogy sínen vagyunk. És szó szerint így lett, mivel a túra igazi része az új fafajta feldolgozását mutatta be egészen a kivágásától kezdve. Síneken és csúszdákon keresztül vergődtünk, mintha mi is egy kivágott fadarab lennénk. Vízeséseken úsztattak le minket, és ahol víz volt, ott kaptunk is belőle a szobába épített kis befúvókákon keresztül. "Szerencsénkre" egy sor ilyen fúvóka éppen az első sor elé volt szerelve, így kaptunk a vízből gazdagon... Amikor esőerdőkön keresztül vitt az utunk, akkor víz helyett párát és gőzt kaptunk. Közben persze az ülések ráztak, rángattak, amikor ide-oda csúsztunk, vagy valaminek nekicsapódtunk, mint sodródó fadarab. Végül megérkeztünk feldolgozási helyünkre, és vége lett a túrának. A gyenge kezdés után azért maradandó élmény adott ez a kis utazás mindkettőnknek.
Kora délután volt, és még hátravolt az állatkert is. Tóni vitt át minket, mivel a város másik végébe kellett mennünk, ami tömegközlekedéssel sokáig tartott volna, és nem maradt volna elég időnk körbenézni.
Bár még nem volt szezonja, azért nyitva volt a Toronto Zoo, amit szinte minden útikönyvben kiemelnek. Ahhoz képest, hogy március közepe volt, és délutánra már elég hűvössé vált az idő, elég sok látogató volt. Főként gyerekes családok persze. Sajnos azért jócskán érezhető volt, hogy ez még csak "előszezon", és a hatalmas állatkertben csak néhány állatot láthattunk, azokat is javarészt a pavilonokban. Azért így is érdekes volt a túra, de nyáron vagy késő tavasszal biztosan egészen másképp fest a hely. Közel 3 órán keresztül járkáltunk, és bár minden pavilont megnéztünk, elég időt töltöttünk kint ahhoz, hogy a végére jól átfagyjunk. Élményben viszont itt sem volt hiány, a törpevíziló és az ázsiai tapír egyszerre voltak esetlenek és aranyosak, így könnyedén söpörték be nálunk a megosztott első helyet. A tapír el volt zárva, de éppen ott volt a gondozója, aki egy ajtón átnyúlva simogatta, dögönyözte. A tapír eleinte csak állt, majd leült, végül a hátsó lábát felemelve élvezte a kényeztetést. A törpevíziló már önmagában is vicces látvány, ám ehhez társult még az "elképesztő gyorsasága". Jó 5 percbe telt neki, mire rászánta magát, hogy belemásszon a tőle két lépésre lévő kis medencéjébe. A szándék kezdettől fogva látszott rajta, de a kivitelezést nem kapkodta el... Sebaj, kivártuk, közben jókat mosolyogtunk rajta.
Összességében nem bántuk meg az állatkerti sétát, bár nem ártott volna a jobb idő és mondjuk ha főszezonban sikerül idelátogatnunk.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése