Country kaland

A disco után úgy gondoltuk, hogy ideje valami "hazaiba" belekóstolni, ezért ellátogattunk egy country clubba. Laura és Ákos már többször jártak itt, és mivel nagyon érdekesnek tűnt, amit meséltek, kíváncsivá tettek minket is. A Stampede Ranch kívülről egy hatalmas faháznak tűnik, csak a felirat árulkodik róla, mi is vár ránk odabent.

Bent is a fa dominál. Az asztalok, a székek, a bárpultok, a falburkolat, minden csupa fa. A vendégek egy magasabb részen kaptak helyet a bárpultokkal együtt, míg a háromszög alakú tánctér süllyesztve, a vendégektől korláttal elválasztva terül el. Előtte a színpad egy nagy emelvény, kb. egy magasságban az ülőhelyekkel.

A belépéskor rögtön kalapot is bérelhetünk. A választék óriási, még Gombóc Artúr is zavarba jönne, ha csokiról lenne szó... Van itt széles karimájú, nagyon hajlított karimájú, bőrből, hasított bőrből vagy szalmából készült, egyszínű és többszínű, szalaggal vagy tollal díszített, és még sorolhatnám a végtelenségig. A kölcsönzési díj baráti, mindössze 1.25$, ami valamivel több, mint 200 Ft. Ettől függetlenül mi most kihagytuk a lehetőséget, talán majd legközelebb.

Kicsit korán érkeztünk, mert a zenekar még sehol sem volt, ahogy a vendégeket is meg tudtuk volna számolni a két kezünkön. Viszont az a maroknyi csapat, aki már ott volt, nem volt szégyenlős, és buzgón táncolt a kevert zenére. Egy szimpla asztalnál foglaltunk helyet, ahol magas, háttámlás bárszékekre ülhettünk. A lányok maradtak a már bevált Smirnoff Ice-nál, Ákos pedig a Corona sörénél. Én viszont úgy voltam vele, ha már itt vagyunk, megkóstolom a híres Bud Light-ot. Nos, szerintem amilyen jók a reklámjaik, olyan vacak a sörük. Egy üveg után én is áttértem a Coronára. Csajosnak tartott sör ide vagy oda, legalább ízlik, nem úgy, mint a vizes Bud... Hogy őszinte legyek, igencsak szomjazom már egy Staropramenre vagy egy Pilsner Urquellre.

Az ivászat és a beszélgetés mellett próbáltuk ellesni a tánclépéseket is, ami nem egyszerű. Megfigyeltük, hogy az alaplépések nem bonyolultak, viszont amikor már azt hinné az ember, hogy sikeresen ellesett valamit, mutatnak egy olyan figurát, amitől megint más lesz a lépés, és így könnyű belebonyolódni.

A táncosok úgynevezett line dance-t táncoltak, ami annyit jelent, hogy sorokban állnak, és azonos koreográfiát táncolnak. Előfordult, hogy 1-2 pár a tánctér szélén improvizált, de a táncolók 90%-a egyénileg táncolt a sorban, követve a már betanult koreográfiát. Ez nagyon látványos, és láthatóan rengeteg gyakorlást és közös munkát igényel. Mivel mindenki túl profinak tűnt -és persze törzsvendégnek, mert néhány hibától eltekintve mindig tudták, milyen lépés következik-, plusz keveset is ittunk, nem vállaltuk be, hogy beálljunk ügyetlenkedni. Ráadásul egyre több lett a vendég, így értelemszerűen a táncos is, akik  mind-mind profiknak tűntek.

Lassacskán aztán megérkezett a banda is, kezdődhetett a koncert. Meglepetésünkre nagyon komoly csapat játszott. Az énekesnőnek tipikus country énekesnős hangja volt, és a zenekar is igényesen játszott. Mintha csak egy cd-t hallgattunk volna. A tánctér lassan megtelt, és kb. 20 ember táncolta egyszerre a koreográfiákat. Nagyon látványos volt, a hangulatra sem lehetett panasz. Járt is a lábunk az asztal alatt, de továbbra sem mertünk beállni.

A vendégek között mindenféle korosztály volt. Huszonévesek, harmincasak, mint mi (kivéve Mónikát :-) ), és persze az idősebbek. Volt, aki a filmekben látott cowboy felszerelésben jelent meg vagy ropta, és voltak, akik hétköznapi ruhában érkeztek. A kalap nélküliek táborát sem csak mi képeztük, úgyhogy egyáltalán nem éreztük magunkat idegennek. Olyannyira nem, hogy az alattunk levő asztalnál ülő hölgy egyszer odalépett hozzánk, és megkérdezte, hogy én vagyok-e Jimmy, mert legutóbb volt itt egy Jimmy nevű srác, aki pont úgy nézett ki, mint én, de akkor egy másik lánnyal volt. Bár semmi köze nem volt hozzá, azért megnyugtattuk, hogy nem én vagyok Jimmy, és egy kis beszélgetés után már folytattuk is az estét. :-)

A banda csak játszott, a vendégek pedig gyűltek, apránként az összes ülőhely elfogyott, pedig itt a csütörtök és a szombat a fő bulis este. Sajnáltuk is, hogy lassan mennünk kell, mert szívesen maradtunk volna még. Csináltunk néhány képet, amiben a nagyon kedves pincérnők egyike is segítségünkre volt, majd hazamentünk. Viszont megfogadtuk, hogy legalább még egyszer visszamegyünk, lehetőleg olyan nap, amikor tánctanítás is van. Bár csütörtökön bikinis lányok versenye lesz, ami igen csábítóan hangzik, szerintem rá lehet venni minket Ákossal, hogy végigüljük...

A kölcsönkért kalap esete Moncsival

Laurával és Ákossal

Ismét Laurával és Ákossal

És még mindig :-)

Egy "hamisítatlan kanadai" nachos

Hangulat felelősök

Tánctér a koncert előtt...

... és közben

A gyenge minőségű képekért utólag is elnézést kérünk :-)