Fából vasparipa

Április záróakkordja egy családi ebéd volt Brendáéknál. Moncsi előző tanárnője mutatta be őket egymásnak még márciusban. Brenda édesapja magyar, és mivel nagyon szeretne megtanulni magyarul, megkérte Moncsit, hogy tanítsa kicsit, míg Kanadában vagyunk. A tanításból aztán hamar barátság lett, a barátságból pedig ebéd meghívás, plusz Brenda és a férje, David, felajánlották, hogy a maradék 3 hónapra kölcsönadják a régi biciklijüket. Nem utasíthattuk vissza őket :-)

Az ebéd meghívás úgy szólt, hogy csak ők ketten, a fiuk és a lányuk, plusz mi leszünk jelen. Mivel Moncsi készült egy kis desszerttel -amit természetesen majd otthon is a nagyérdemű elé fogunk tárni-, David eljött értünk, hogy ne kelljen végigcipelni a buszon a nagy sütis tálat.

Mikor megérkeztünk, gyanús volt a sok autó a behajtón, és nem véletlenül... A szűk család végül kicsit kibővült, összesen 11-en voltunk. Mindenki nagyon kedves és barátságos volt, egy pillatanig sem éreztük magunkat idegeneknek. Brenda édesapja nagyon megörült, hogy végre beszélhetett egy kicsit magyarul. Az ebéd előtt még ismerkedtünk, beszélgettünk kicsit, és köszönhetően a kanadai, laza mentalitásnak, meg a boroknak, nagyokat nevettünk.

Az ebédet követően még sokáig maradtunk, Brendáék lánya énekelt egy keveset, a barátja pedig zongorán játszott néhány dalt. Nálunk a Don't Stop Me Now vitte a prímet. :-) A családtagok szép lassan hazamentek, a gyerekek meg a dolgukra, így már csak négyen maradtunk. Késő délutánig beszélgettünk, repkedtek a poénok, meg a különféle élménybeszámolók az élet minden területéről. Remekül éreztük magunkat, és persze gyakorlásnak is nagyon jó volt. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, így a bicikliket a kocsiban vittük haza. Az első tesztút még váratott magára.

A "kecskék" nagyon tetszetős darabok egyébként. Imitt-amott már kicsit beleharapott az idő vasfoga a vázba, de a tetszetős idomok még a XXI. században is vonzzák a tekintetet :D

A színek tökéletes harmóniában vannak a formával. A világoskék szín egyszerre sugall nőiességet, valamint légies könnyedséget, köszönhetően a kecses vonalaknak. A sötétbarna szín pont az ellenkező érzelmeket váltja ki az emberekből, és ezen a női karosszéria sem változtat. Komoly, tekintélyt parancsoló megjelenésével azt harsogja: itt kérem a precíz mérnöki munka találkozik az ízléssel! Micsoda elegancia, micsoda stílus!!!
Szerelem volt ez az első látásra mindkettőnk részéről, amit az olyan nüansznyi részletek, mint a sárvédők elején a gyönyörű krómbetétek csak tovább erősítettek. Szemet gyönyörködtető megoldás, amivel manapság, a sorozatgyártás és a jellegtelen külsők korában már nem találkozik az ember. Legszívesebben órákig legeltetnénk rajta a szemünket, ha nem vágynánk annyira, hogy uralhassuk ezeket a műremekeket. Nincs mentség, menthetetlenül beleszerettünk az ipari formatervezés Aphroditéjába.

A nyeregbe ülve aztán egy időgépen találjuk magunkat, ami egyenesen a 60-as évekbe katapultál minket. A "cool" életérzés garantált, az irigy pillantások szintúgy. Meglehet, a láncvédőn olvasható sport felirat manapság komikusnak hat, és időnként rakétaként húznak el mellettünk az országúti kerékpárosok, MTB-osok, a végső győztesek mi vagyunk. Ezek a kerékpárok fricskát mutatnak a mai ficsúroknak, olyasmit adnak, amit egy új biciklin ülve sosem tapasztalhat meg az ember. Na nem a sebességről beszélek. Mint említettem, a Sport felirattal ki is merül az összes sportos jellemzője a vasparipáknak.

 A váltó három sebességes, amiből csak egy garantáltan üzemképes. A legnagyobb és a legkisebb fokozaton már ugrik a váltó, hirtelen "üresben" találjuk magunkat, a lábunkat pedig a levegőben, merthogy lecsúszott a pedálról. A férfi utasok ilyenkor szoktak elmormolni egy halk "Miatyánkot", amiért női vázas a bicaj. Főképp, ha éppen állva tekernek egy emelkedőn, ahogy azt én is tettem...
Mindezek ellenére az élmény megfizethetetlen. A technika tulajdonképpen elnyűhetetlen, a "cool" életérzés állandó. Ha mindehhez napfény is párosul, akkor úgy érezzük, egy Harleys csak kiscserkész, ha a szabadság feelinget kell körülírni.