Shoppingolunk

Kicsit javult az idő, mondhatni megmutatta magát a tavasz, ezért úgy döntöttünk, lerángatjuk a blogról melankolikus köntösét, és valami vidámabbat adunk rá. Sajnos az állapot csak 1-2 napig tartott, aztán megint havazott, most pedig, mikor ezeket a sorokat írom ismét egész szép idő van. Ezért hát olyan ruhába bújtattuk a blogot, amilyen itt a tavasz. Mutat magából valamicskét, de inkább csak kacérkodik velünk.

A szeszélyes időjárástól eltekintve nem sok újdonsággal tudunk szolgálni az információra éhes olvasótábornak. :) Az iskolában nincs változás, és mivel az idő sem volt kegyes hozzánk, nem igazán tudtunk kimozdulni itthonról. Egyetlen alkalommal azért nekivágtunk a városnak, zord idő ide vagy oda. Suli után felpattantunk az iskolabuszra, hogy kicsit belekóstoljunk a hamisítatlan "ámerikái" iskolások világába. Már felszálláskor világossá vált, hogy ez bizony izgalmasabb lesz, mint egy menet a 7-es buszon Bp-en. A sofőrünk egy kanadai mércével mérve is lazának mondható, középkorú nő volt. Wendy hallhatóan rajongott a country zenéért, legalábbis erre következtettünk a dallamokból. Körülötte mindenütt családi képek tömkelege, ahová csak néztünk. Az összhatás tökéletes volt.
Szép lassan megtelt a busz a tanulókkal és azok gyerekeivel. Mi a 3. sorban foglaltunk helyet Wendy mögött, aki folyamatosan magyarázott, míg vártunk a felszálló utasokra. Volt, amit megértettünk, és volt, amit túlüvöltöttek a gyerekek, vagy a remek country muzsika... :)

Maga a busz egyébként a filmekből megszokott amerikai sémát követte. Nagy, sárga, és nem most gördült le a gyártósorról. A tetején fehér villogó jelzi a többi közlekedőnek, hogy óvatosan közlekedjenek a busz közelében. A villogón kívül van még egy kis stoptábla a busz oldalán, ami alapjáraton be van hajtva a karosszéria mellé, viszont ha megáll a busz, hogy valaki leszállhasson, akkor a sofőr kihajtja a táblát, és a forgalom résztvevőinek meg kell állniuk. Ez mind a két oldalra vonatkozik, azaz a szemben jövőknek is meg kell állniuk ilyenkor. Aki ezt elmulasztja az 2000 dollárra büntethető. Csak hogy mindenki átérezze, ez kb. 400.000 Ft-nak felel meg. Valamiért nem jellemző, hogy ne állnának meg az autósok...

Miután mindenki helyet foglalt, indulhattunk is. Wendy nagyon kedves volt mindenkivel, az olyan új arcoktól, mint mi is, megkérdezte, hogy hol szeretnénk leszállni. Alapesetben egyébként négy megálló van a végállomásig, ami a Stone Road Mall. Mi pont ide kívántunk eljutni. A valóságban azonban Wendy bárhol megáll, mivel az iskolabuszoknak nincsenek kijelölt megállóhelyei, így ott állnak meg, ahol akarnak, de persze azért nagyjából szabályosan. Indulás után ugyanaz maradt a felállás. Wendy félig felénk fordulva, de fél szemét az úton tartva beszélgetett velünk, utasokkal, megpróbálva túlkiabálni a zenét és a gyerekeket. Ez egyre könnyebben ment neki, ahogy fogyatkoztak a gyerekek. A helyzet igen sokat javult, miután az egyik renitens kisfiú is leszállt az anyukájával, akit szegény édesanyja valamiért úgy próbált elhallgattatni, hogy nekipasszírozta a busz ablakának. Nem járt sok sikerrel... 

Miután leszálltak, már egész jól el tudtunk beszélgetni Wendyvel. Az rögtön látszott rajta, hogy szereti a sofőrködést, de azt is elmesélte, hogy olykor-olykor kifejezetten megéri csinálni. Ezeket a buszokat ugyanis nem csak iskolásoknak tartják fenn, hanem alkalmanként kibérlik csoportoknak is. Ilyenkor gyakran megesik, hogy a sofőr ajándékot kap a csoporttól, főleg, ha valamelyik cég szervezésében fuvarozta az embereket. Az is kiderült az út alatt, hogy bizony kemény bírsággal sújtják a busz ellen szabálytalankodókat, de azért előfordul, hogy itt is áthágják a szabályokat. Az egyik megállás alkalmával a szembejövők közül volt, aki még gyorsan áthajtott a busz mellett, holott a stoptábla már kint volt. Ezeket az eseteket Wendy persze hangosan kommentálta, mindenféle kézmozdulatokkal  kísérve. :) Nagyon szórakoztató volt, sokat mosolyogtunk rajta. Mindemellett nagyon figyelmes volt, mikor leszálltunk, figyelmeztetett minket, hogy hétfőn nem lesz iskola, és megkérdezte, hogy kedden megyünk-e, és ha igen, akkor hol vehet fel minket. Kifejezetten megszerettük a fél órás út során.

Maga a Mall nem sokban különbözik egy otthoni kisebb plázától. Ha hasonlítanom kellene valamelyikhez, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint mondjuk a Campona vagy az Allee, csak kicsit bonyolultabb az elrendezése, és kintről is be lehet menni az üzletekbe. Az érzés egyébként hasonló, az üzletek is pont ugyanolyanok, azzal a különbséggel, hogy van jó néhány márka, amik nálunk nem képviseltetik magukat, és vice versa. Az árak is hasonló szinten mozognak. Itt is találni irreálisan drága holmikat, de ki lehet fogni elképesztő akciókat is. Így járt Moncsi is. Szerettünk volna venni neki egy "rohangálós" csizmát, amit nem sajnál a hóban-sárban sem felvenni, vagy ha csak kiugrunk pl. havat lapátolni, kb. így: 

Már jártuk egy ideje a különböző üzleteket, de egy ilyen cipőre nem akart sokat költeni. Végül találtunk egy általunk csak "ősember" cipőnek csúfolt csizmát, ami itt nagyon divatos minden korosztálynál.  Mérsékelten vízálló, de legalább nagyon meleg. 60 dollár volt az eredeti ára, leértékelve 20. Moncsi először hezitált, tettünk még két kört, majd miután mondtam neki, h. 20 dollár nem sok egy csizmáért, visszamentünk. Jól tettük, mert a kasszánál kiderült, hogy 8 dollárba került. :) Volt is nagy öröm. Ami érdekesség még, hogy itt minden ár nettóban van feltüntetve. Erre jön még összesen 13% adó, amiből 8%-ot kap az állam, 5%-ot pedig Ontario tartomány. Tehát ha vásárol az ember, mindig hozzá kell adnia a feltüntetett árhoz 13%-ot. A csizmát "tokkal, vonóval" együtt vettük 8 dollárért. Még vissza is kérdeztünk a pénztárnál, hogy biztosan jól értettük-e a végösszeget. :)

A nagy zsákmányt persze muszáj volt megünnepelni, így aztán megcéloztuk az éttermi részleget. A Mall ebben sem különbözik a hazai plázáktól, gyorséttermek, turmixbárok és kávézók egy rakáson. Az itteni nagy kedvenc a Tim Horton's. Kicsit Starbucks jellegű a hálózat, annyi különbséggel, hogy inkább gyorsétterem jellege van, mintsem kávézó. A szisztéma viszont ugyanaz, és a kávé is is hasonlóan finom. Főleg a French Vanilla fanzátianevű kávéjuk finom. Kérem azokat a barista kollégákat, akikkel egy csónakban eveztünk a bártender képzésen, és esetleg olvassák ezt a blogot, hogy most ne kövezzenek meg. TUDOM, hogy ez nem kávé, csak egy annak nevezett "hosszúlötty", de akkor is finom. :)

Szóval lehuppantunk a fekete bőrfotelekbe a két forró French Vanilla-val, és elégedetten dőltünk hátra a fárasztó, de jól végződő vásárlás után. Mi voltunk az élet császárai. ;)